2016. május 16., hétfő

Szív ha összetörik

Sötét, esős téli reggel volt, az a fajta, amiben minden tehén fekete. Hát még a kivilágítatlan autók. Egy pillanat, csattanás, két vergődő kocsi az út szélén.



 
Kapkodva vettem fel a telefont, kicsit bosszúsan, hiszen lassan indulnunk kell a suliba, készülni kell, be van osztva minden perc, nem fér bele a trécselés. Aztán majdnem elejtettem a készüléket, mikor meghallottam: "Összetörtem az autót." Akkor most fel kéne ébredni.


Nem ez volt az első eset, bár mondhatnám, hogy viszont az utolsó, de ezt ugye nem tudhatjuk. Volt önhibás, és volt, hogy mi voltunk a vétlen fél, szóval tapasztalattal bőven rendelkeztünk. Fel voltunk készülve a legrosszabbra.

Aztán kiderült, hogy mire fizettük mi azt a sok pénzt (130 font havonta) a biztosításra. Megint rácsodálkoztunk, hogy ez itt egy kicsit más világ, ahol ha rendesen fizetsz, legalább kapsz is valamit, nem hagynak a szarban.
Van egy autód, a jobb oldala (vezető oldal ugye) ropi, az ablak millió szilánkra tört, nem fordul a kerék, ez így nem önjáró, akárhogy okoskodunk, jesszus, mibe fog ez kerülni. Egy telefonba. A biztosító biztosít, hogy küldenek trélert. És jön, és visz, és lepakol ahova kérjük, a fizetség egy kézfogás.
Csörög a telefon, és megint, és megint, mindig van valami hír, keres az ügyintéző. Kérünk e bérautót? Nem, köszönjük. Jólvan, akkor átutalják az erre vonatkozó keretet, 200 fontot, sajnos már csak holnapra tudják elintézni, ne haragudjunk. Ja, hogy ilyen is van, hát nem haragszunk.
Elvinnék a "roncsot", küldenek szállítót. Egy kamiont, ami még az utcába sem tud befordulni, nemhogy az zárt kertbe, ahol a kocsi áll. Ne haragudjunk, pár nap múlva küldenek másikat. Küldtek. Végre, mert közben vettünk egy új(abb) kocsit, és kellett a parkolóhely. Na ez sem ment volna otthon. Kiszámolták a kártérítés összegét, az önrész - újabb különbség - levonása után maradó 150 font nemsokára a számlán. És lőn, pénz érkezik, kétszer tele lehet belőle tankolni az újat.




Egy hónap, és túl vagyunk mindenen, jaj de lassan ment, dehát mi mindig problémásak vagyunk. Nemrég megjött a rendőrségi határozat is, miszerint ők nem vizsgálják tovább a felelőség kérdését, a biztosítók lebokszolták egymás között a dolgot, az ügyet fedje a felejtés jótékony homálya.

12 megjegyzés:

  1. Arrol irj kedves posztolo hogy mennyit emelkedett a biztositasod annak ellenere hogy vetlen vagy. Arrol is irj majd hogy mikor utaljak at a karteritest a seruleseid utan.

    A bejegyzesed egy bloff, anglia pedig a fehergalleros bunozes oshazaja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire képben vagy, gondolom számlakivonatokat szeretnél látni, mert annyira buli mások zsebében tudkálni, hamár az enyém üres, mert észosztásból nem lehet megélni...

      A biztosítási díj ettől nem emelkedett, sőt vétkes félként sem emelkedet volna, személyi sérülés pedig nem történt.

      Törlés
  2. persze fizethetnél 130 GPB összegű biztosítást havonta itthon is. kinyalnák a nyalnivalót...

    VálaszTörlés
  3. GBP, mielőtt javítsz. gondolom, van vagy 100 literes az új autó tankja, hogy érdemes beszélni róla. vagy sokat esett a font mostanában?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 'Javítasz'. Csak hogy én is beleköthessek valamibe.

      Törlés
  4. unknown, a tudatlan ember miert probal eszt osztani?
    Ferenc Pal, 60-70 font egy tank benzin, tehat 2 boven kijon belole, 3 mar nem.

    VálaszTörlés
  5. Lehet irigykedni, ez így esett, de megesett. Hidd el, a csattanás után az első gondolatom az volt, tuti nem önjáró a szerkezet, mit fogok fizetni a trélerért. Na ez idő alatt mentőhelikoptert hívtak rám. Végül nem kellett - se fizetni, se a helikopter. Mindkettőnek nagyon örültünk Ja És a biztosításom nem emelkedett a baleset miatt, csak buktam a no claim bonus-om (nem egyenlő a no blame bonus-szal), egyébként a 130 is k.rva sok pénz havonta összehasonlítva az évi 80 fonttal, amit otthon fizettem egy hasonló autóra. Legalább tudjuk, miért.

    VálaszTörlés
  6. Tegnap tankoltam. Egy liter 95-ös benzin 1.11 GBP aktuálisan. Jah kérem, ez nem Magyarország, ahol ingyen adják a benzint. Számold át: 457 Ft / liter napi árfolyamon. A tank 70 liter volt és most is annyi. Volvo V70, mint az a képről is látszik. És ezzel megválaszoltam a kolbászból kerítés kérdését is. Ez azon kevés dolgok egyike ami kellemes csalódás volt az otthoni korábbi jó pár alkalomhoz képest, amikor a biztosító fél év után fizetett, nem annyit, nem úgy, ha egyáltalán fizetett.

    VálaszTörlés
  7. Szóval fizettél X ideje havi 130-at és a végén láttál belőle kápéban össz-visz 350-et? Trélerezés ide vagy oda, ez elég jó bolt. A biztosítónak.

    VálaszTörlés
  8. Egy biztos: A külföldi biztosítók gyorsabban és többet fizetnek mint a magyarok http://www.karrendezes.eu/kulfoldi-balesetek/

    VálaszTörlés
  9. Most akkor mi lett a régi kocsival? Mert a végén maradt 150 font nevetséges összeg. Mekkora volt az önerő?

    VálaszTörlés