Voltak emlékeim az előző alkalomról. Az egy kifejezetten vidám, kellemes nap volt. Egy kedves nővér végezte a vizsgálatot egy pici helységben, emlékszem, jól elbeszélgettünk az akkor épp tomboló H1N1 járványról, és arról, hogy a kórházi dolgozók fele miért nem hajlandó beoltatni magát. Szúrtak, mértek, tökéletes értéket hoztam éhgyomorra. Huzira megittam egy pohár cukros vizet, amiben kb. 2/3 volt a cukor aránya. Annyira azért nem volt vészes, és megengedték, hogy tegyek bele kevés citromlevet is. A cukrot nekem kellett vinni, nem is akármilyet, nem volt ám jó a kilós a Tescoból, hanem a gyógyszertárból kellett venni, gemkapoccsal zárt barna papírtasakban adták. Megittam a kis limonádém, majd várni kellett. Két órát. Várni uncsi, főleg egy kórház folyósóján, így arra gondoltunk, hogy addig kiszaladunk a közeli hipermarketbe. Útközben azért kicsit melegem volt, éreztem, ahogy rohangál bennem a cukor rendesen, de különösebben nem volt vészes, bevásároltunk, visszamentünk. Megint szúrtak, megint mértek, hoztam a tanknyvi értéket, szuper, végre ehettem. Így volt.
Ezek után mikor szépen végigolvastam a behívómat, konstatáltam, hogy megint nekem kell vinni a cukrot. Sőt, már a vizet is, hiszen itt valami folyadékról van szó, fél liter, biztos valami sépci gyógyszertári glükózszirup. Merthogy az állt benne, vigyek magammal egy üveg 500 ml-es Original Lucozade-ot. Ízesített nem jó.
Oké, szerezzük be, irány a patika. Mondom a jóembernek, hogy Lucozade-ot szeretnék a terhességi cukor teszthez. Nekik olyan sajnos nincs, csak glükóz tabletta, de elöl a pénztárnál találok szénsavas üdítőket. Nemnem, nekem folyadék kell, tabletta nem jó, és a kórházba kell, nem kólázni akarok, akkor irány a következő hely. Csókolom, Lucozade-ot szeretnék, a terhességi vércukor méréshez. De nincs, nekik sincs, kezdek ideges lenni. Rohangálok, mint pók a falon, hát hogy lehet, hogy sehol sincs Lucozade, mikor végre egy patikusnő megszán, és megsúgja, hogy szemben, a Sainsbury's-ben biztosan fogok kapni. Nem vagyok egy nagy pókerarc, azt hiszem elég durván kiült a döbbenet az arcomra. Hogy az élelmiszerboltban? Igen, mert ez egy üdítő, amit az emberek például kondizás, futás után isznak, egy cukros lónyál, minden kisboltban kapható, szóval a kóla-fanta fronton keressem, az origonal a narancssárga. Átbotorkálok az úton a szemközti Sainsbury's-be, magam után vonszolva a leesett állam. És tényleg, ott az italhűtőben a Lucozade, mindenféle ízben, van narancsos, meg feketeribizlis, az originalt kicsit nehezen találom meg, mert kicsit arrébb van, mind a kb. 100 palack. 1 font, és már meg is vagyunk, van Lucozade.
Énem egyik fele halálra parázta magát másnapig, hogy tényleg, de tényleg egy sima cukros üdítőt kell e vinnem. A másik fele meg csak röhögött magában, hogyhát megint a hülyangolok meg a hülyemagyar...
Másnap reggel éhgyomorra megjelentem, kaptam sorszámot (4-es), percek alatt sorra is kerültem, ujjat szúrtak, mértek, megint hoztam a jó értéket, majd vettek egy kémcsőnyi vért. Kinyitották a Lucozade-ot - sajnos ezen a ponton nem figyeltem, hogy a nővér csak kiöntött belőle egy picit, vagy beleivott ellenőrzésképp - és mehettem a váróba, hol 5 perc alatt kellett meginni az üvegnyi üdítőt. Ültem tehát a többi pocakos, narancssárga üveget szorongató nő között, elővettem egy könyvet, és szopogattam a cukros vizet. Én tényleg megittam öt perc alatt, kicsit még jól is esett, de volt, aki előttem kezdett, és még utánam tíz perccel is félig teli volt az üvege.
Nem volt szabad mozogni, nem lehetett sehova menni, ott kellett ülni egy helyben. Két órát olvasgattam, nyugalomban, békességben, majd megint behívtak, levettek egy újabb kémcső vért, és mehettem haza. Kicsit zavart, hogy miért nem ujjból vettek vért, és miért nem nézték meg ott helyben, hogy mennyi a cukrom, most egy hetet kell várnom, ha gond van, akkor ezalatt hívnak, ha nincs gond, akkor nem hallok felőlük. Ez azért így kicsit para.
Épp mikor lejárt a két órám, megtalált egy kórházi dolgozó, mappával a kezében, a köldökzsinórvér felhasználásáról kezdett beszélni, de csak a mondandója feléig jutott, mert közben behívtak. Megvárt, végigmondta, kaptam tájékoztatót is. Végül rákérdezett a könyvre, amit olvastam - mindig viszek könyvet a kórházi időpontokra, hiszen magyar egészségügyben szocializálódtam, ahol a várakozási idő órákban mérhető, ezt itt mindig érdekesnek találják, rákérdeznek a könyv címére, vagy hogy hogy tetszik -, mondom ez egy thriller. Szuper, ő is nagyon szeret olvasni. És mégis milyen nyelven van ez? Magyarul. Ó, magyar vagyok, de jó, hát az ő legjobb barátnője is magyar, Viki. Nevetek, hát kicsi a világ - mondom neki. "Köszönöm szépen. Szia." - így búcsúzik tőlem, egész jó kiejtéssel, tényleg jó barátok lehetnek. Mosolyogva jövök el, úgy látszik, nekem ezek a vércukor vizsgálatok ilyen vidám napokra esnek.
