Itt nőttem fel, itt vagyok otthon*

Erre nem számítottam. Nem készültem fel rá. Hm.

Egy másik országba költözni nem is annyira könnyű, és nem csak azért, mert macerás a papírmunka, vagy hogy újra meg kell venni egy háztartásnyi cuccot. A legnehezebb azokkal a dolgokkal megbékélni - mást tenni úgysem lehet -, amiket sem pénzzel, sem máshogy nem tudunk pótolni.

Én, aki egyébként épp abban az időszakomban voltam / vagyok, mikor nem érzem itt jól magam, és vágyom az újdonságot, szóval én most honvágyat érzek. És elbizonytalanodtam.
Olvastam valahol, hogy a külföldi élet minden előnyével egyetemben tudomásul kell venni, hogy innentől csak magunkra számíthatunk. És ez nagyon igaz, de most meginogtam, elég erősek leszünk e egyedül.

Nekem eddig könnyű volt, és bizonyos szempontból kényelmes. Ingáztam a két ország között, abban a tudatban, hogy mindig ott a másik. De ez mostantól nincs, semmi kiskapu, biztonsági háló.

Megint egy utolsó nap, egy hét őrült hajsza után nincs más hátra, mint összepakolni. Begyömöszölni az életünket két sporttáskába. De csak téblábolok, nem megy. Legszívesebben mindent vinnék, az elmúlt 30 évet, mint egy "otthon" konzervet.
Extra nehezítésként ma húslevest csinált anyukám ebédre. A legjobb dolog a világon anyu húslevese!

Mennyi minden fog hiányozni! Mennyi mindenki...

* St. Hubertus reklám szövege

Macskarisztokraták

Félek.

Nincs ezen mit szépíteni, az igazság az, hogy irtóra be vagyok tojva. Már csak 3 nap, és megyünk vissza Londonba. Ez eddig ugye önmagában semmi, megtettem már az utat párszor oda-vissza az elmúlt fél évben, lassan csukott szemmel is elboldogulok a repülőtéren, betéve tudom a biztonsági ellenőrzés szabályait, nincs mitől tartani. (Ennek ellenére mégis minden repülés előtt halál ideg vagyok, mert mi van, ha éppen most lesz valami gubanc, én már csak ilyen vagyok, imádom borzolni a saját idegeimet.)

Csakhogy ez most más lesz. Merőben más.
- Autóval megyünk. Ráadásul nem a sajátunkkal, hanem egy ismerősével. Ő is fog vezetni, mert nekem még nem jött meg az új jogsim. Meg amúgy sem vezethetném a kocsiját.
- Be kell rámolni a kocsiba a gyereket. És ha nem alszik el - amit rettenetesen remélek (mármint, hogy elalszik), többek között ezért megyünk javarészt éjszaka -, akkor szórakoztatni is kell. Majd egy napon keresztül.
- Viszek három macskát. Nem egyet, hármat! És mind utálnak autózni.
- Helyhiány okán az egyik ráadásul az ölemben fog utazni. Ugyanezen okból túl sok cuccot sem vihetek, pedig szerettem volna, néhány edényt, tányért, könyvet, képet... de örülhetek, ha a ruháinkat nem kell itt hagyni.

Nos, erre egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy vagy pár kilométer után nagyon fogok anyázni, vagy egy hős leszek.
Én valahol középúton látom magam - vagyis én leszek a világtörténelem legmocskosabb szájú hőse.

Nyilván kevés olyan rokkant elméjű rohangál a világban, aki három macskát szeretne Angliába kocsikáztatni, de azért leírom hogy is megy ez, aztán lehet röhögni. A módszer kevesebb darabszámú állatra is alkalmazható.

Első lépésben - még Londonból - felvettem az állatorvosunkkal a kapcsolatot, és kértem emailben egy árajánlatot.
"Kell a cicának útlevél (6500 ft), mikrochip (3500 ft). Mikrochipezés napján vagy utána beadott veszettség elleni védőoltás ( 4500 a sima veszettség, 5800 ft a veszettség + kombinált), illetve a határ átlépése előtti 24-300 órával (óra, perc fontos! - azaz 1-5 nap) állatorvosilag leigazolt féreghajtás (pl. Milbemax tabl. 600-1200 ft, súlyfüggő)
Lehetséges nyugtató paszta alkalmazása. Paradox reakciók lehetnek, azaz a macska lehet tőle vadabb és izgatottabb is :-) célszerű lehet előtte itthon kipróbálni.Ennek költsége 1200-1600 ft.
Bővebben: http://www.petpassport.hu/orszagonkenti_sajatossagok.html"

Három a magyar igazság

Kaptam 10% mennyiségi kedvezményt (nem vicc), viszont naná, hogy a drágább oltás kellett, így egy elég komoly összeget hagytam a dokinál (meg utána még kétszer, mert persze, hogy az egyik cicának volt valami baja, meg a kutyát is most kellett oltatni, na lassan veheti az új audit).

Tegnap kipróbáltuk a nyugtató pasztát is, ez 650 huf volt a  három cicára. Kimérve kaptam fecskendőben, tehát indulás előtt még vissza kell mennem egy másik adagért. Ez azért fontos, mert a mi macskáink nem igazán szeretnek autózni (illetve Titta szeret, de csak ha az ölemben utazhat, bezárva ő is utál), és eme nemtetszésüket elég hangos hisztivel fejezik ki.
Mindenképpen azt javaslom, hogy olyankor próbáljuk ki a nyugtatót, amikor az állat mellett tudunk maradni, mert ahogy a doktornő is írta, elég paradox reakciók jelentkezhetnek. Én reggel adtam be nekik, a pasztából borsónyi mennyiséget nyomtam az ujjamra, kinyitottam a szájukat és rákentem a szájpadlásukra, meg a nyelvükre. Nekem úgy tűnt, hogy nem rossz izű, mert az egyiknek nasifalatra kenve adtam, és simán megette. A hatás pár perc alatt jelentkezett: nem tudtak egyenesen menni, kicsúszott a hátsó lábuk, a szemük furán vizenyős lett, zavartan viselkedtek. Látszott, hogy nem értik mi történik, és próbálták az egész kellemetlenséget maguk mögött hagyni, így aztán ide-oda fetrengtek, egyikükre rájött a kaparhatnék, a másik mindenáron ki akart menni a lakásból, és persze olyan helyekre is felmásztak, ahova nem kellett volna, hogy aztán még épp elkaphassam őket, mielőtt leszédülnek. Az sajnos egyiknek sem jutott eszébe, hogy akkor talán aludni kéne.

Csupa sárga lett tőle az ujjam. Vajon bőrön át is felszívódik? És emberre is hat? :p

A féreghajtót is nekem kell beadni, itt fontos az idő tényező, mivel a célország határának átlépésétől számított 24-300 órán belül kell beadni, ezt az állatorvos óra-perc pontossággal igazolja az útlevélben. Mivel mi vasárnap kora reggel érünk oda, úgy számoltam, hogy péntek dél körül lesz érdemes ezt megcsinálni.
Sokan nem tudják, de az idő a veszettség elleni oltásnál is számít, mivel 21 nap alatt válik aktívvá a védettség, vagyis csak a beoltástól számított 22-dik napon lehet az állattal (kutya, macska, görény, stb.) külföldre utazni.

Kell három macskaszállító box, ez nekünk korábbról van, legalább ezt nem kell venni.
A dobozokba kell Tena Bed ágybetét, ezt gyógyszertárban lehet kapni különböző méretekben, 115 Forint volt darabja a 60x90 centisnek (van kisebb és nagyobb is). Kétoldalú ragasztóval érdemes leragasztani a box aljába, hogy ne csússzon ki az állat alól.
Fogok rájuk hámot is tenni - más néven macskapóráz -, arra az esetre, ha bármiért ki kell nyitni menet közben a boxot, akkor valahogy meg tudjam fogni őket.

Ilyen macskaszállító dobozaink vannak, rózsaszín és kék

(kép innen: www.kisallatplus.hu)

Ha autó, akkor komp, ha komp, akkor kompjegy. Macskákra külön kellett jegyet venni, méghozzá 30 fontért fejenként. Ezen kicsit megütköztem, mert szerintem ebben az esetben - már bocsánat, de - a macska nem különb, mint a bőrönd, amiben a ruháim vannak, hiszen nem nagyobb, nem nehezebb, és az út során végig a kocsiban van. Kicsit izgulok is, mikor derül ki, hogy a bőröndünk után is fizetni kell.

Nos, elméletileg "csak" ennyi kell ahhoz, hogy cicát vihessünk Angliába, és nagyon remélem, hogy nem felejtettem el semmit, különben a franciák megesznek minket reggelire.
Ha ezt az egészet túlélem, megírom.

Liebster

Talán nem a legjobb időpontban (mai: http://hataratkelo.blog.hu/2014/08/13/csaladostol_londonba ) jövök ezzel, de végre elmentek a vendégek, visszakaptam a nyugis reggeleket, és a fotelemet, szóval most tudok nyilvánosan örömködni - kaptam egy Liebster Award-ot!

A nagylelkű adományozó a Sikeres Mamik blog írója, frissen kétgyermekes anyuka Siska Tímea, akivel immár (kimondani is szörnyű) 20 éve ismerjük egymást.

Elsőre mondjuk nem tudtam, hogy ez mi, úgy kellett utánanézni, hogy egy vándordíj, amit bloggerek egymás között küldenek tovább. A láncleveleket juttatta eszembe, de ez legalább kedves, és nincs mögötte semmilyen agyament babona.

Kérdéseket is kaptam, hát rendben, elvégre egy díjért meg is kell dolgozni.

- Mi indított el, hogy blogot írj?
Mikor publikussá vált, hogy Angliába költözünk, nagyon sok barátot, ismerőst meglepetésként ért a hír, és rengeteg kérdést kaptam, amik többnyire ugyanazok voltak. Milyen, miben más, hogy viseli a gyerek, mennyibe kerül, hol lakunk, stb. Mikor egy nap harmadszorra írtam le ugyanazt, akkor gondoltam, hogy kéne egy blog, ahova leírom egyszer, aztán akit érdekel a dolog, az elolvassa.

- Hogyan jött az ötlet?
Az írás mindig is fontos volt nekem, nem véletlenül tanultam újságírást. Korábban is volt egy személyes blogom, bár inkább talán a tini napló lenne rá a helyes kifejezés, ma már jókat nevetek magamon, hogy miket irkáltam össze. Az egy másik felületen volt, ami nagyon megváltozott, és nem szerettem, ezért abba is hagytam. Amikor kitaláltam, hogy csinálok egy blogot, egyből a blogsporta gondoltam, mert az olyan nemzetközinek tűnt.

- Mióta írod a blogot?
Nagyjából fél éve, talán kicsit kevesebb. Elég új még, nincs hozzá semmi design, vagy akármi, odáig még el sem jutottam. Nem sokkal később létrehoztam egy Facebook profilt is, ahova a képeket, meg mindenféle apróságot pakolok.

- Kinek szól a blogod?
Ez egy felemás dolog, mert egyaránt szól a családnak és barátoknak, de remélem, hogy idővel idegenek is olvassák majd, akik hozzánk hasonló útra lépnek. Emiatt folyamatosan lavírozok a személyesség és az információ szolgáltatás között.
A családunk elég széles, vannak rokonok Ausztriától Izraelen át egészen Bahrein (Bahrain)-ig sokfelé a világban, akikkel az interneten keresztül tudjuk tartani a kapcsolatot. Nekik igyekszem minél személyesebb élményekkel szolgálni. A barátoknak érdekességeket próbálok bemutatni, és hogy nagy vonalakban hogyan alakul az életünk. Azoknak pedig, akik ismeretlenül idetévednek, hasznos infokat igyekszem összeszedni a lakásbérléstől a tömegközlekedésen át az orvos- és iskolaválasztásig.

- Mi a célod, mit szeretnél elérni?
Híres blogger szeretnék lenni. Csak viccelek, igazából nem volt vele semmi célom, azon túl, hogy időt spóroljak. Szeretnék elfogulatlan maradni, nem mondom, hogy London sokkal jobb, de nem is rosszabb, mint mondjuk Budapest, egyaránt megírom, ami tetszik, és azt is, ami nagyon nem. Ha pedig valaki éppen a mi példánkból, az általam leírtakból kiindulva vág neki - vagy éppen azért nem vág neki - a külföldi életnek, akkor azt hiszem megérte a ráfordított időt.

Mivel ez egy vándor díj, így most én is továbbadom, nem is egy, hanem rögtön két bloggernek (remélem ez nem szabályellenes).
 Legyen tehát a díj egyszer Zazálea-é, mert az utóbbi időben hiányolom a nem futós témájú írásait, és mert nagyon szeretnék végre szerepelni a Nekem celeb!-ben. :p
Nem másodsorban pedig Évi-é, aki Újrakezdésem naplója címen kezdett blogírásba, mert az események ilyetén alakulásában egy iciripicirit én is ludas vagyok - már ami azt a részét illeti, hogy nem Angliában, hanem Ausztriában kötött ki.

Kérdéseim mindkettőjükhöz:
- Miért kezdtél blogot írni?
- Mit tartasz a három legjellemzőbb tulajdonságodnak?
- Mennyire foglalkoztatnak a blogodra érkező visszajelzések?
- Mit csinálsz szabadidődben (amikor nem a blogra írsz)?
- Mit szeretnél karácsonyra?

A Liebster legyen veletek!

Vendég a háznál...csak ne az enyémnél

Kifejtés. Az az ember, aki az elmúlt 10!évben a köszönésen túl nem mutató pofavizitek alkalmával nem tudta magát megkedveltetni velem, azzal együtt lakni sem lesz kellemes élmény. Nyilván nem véletlenül nem jött be eddig sem.

Adva van ugye egy amúgy sem nagy létszámra tervezett lakás. Ebbe egyik napról a másikra érkezik plusz két ember. Az egyiket felületesen ismerem - és nem kedvelem -, a másikat sosem láttam.
Pozitívan állok a dologhoz, olyasmikkel nyugtatom magam, hogy biztosan csak eddig nem volt alkalmam megismerni, meg a feleség majd legalább jó fej lesz, illetve hogy talán legalább hálásak lesznek azért, mert a turistaszezon kellős közepén befogadjuk őket 4 napra.

Szóval pozitív vagyok, szilárdan, eltökélten pozitív. Nem ingat meg, hogy a baráti sörözésből, ahova péntek este a repülőtérről betoppannak, kitúrnak a társaságból (vagyis míg én felállok köszönni, a másik leül  a helyemre, bár sem az embereket nem ismeri, se angolul nem beszél, én viszont már csak a többiektől távolabb tudok megint leülni). Nem akadok fenn azon, hogy a csaj még bemutatkozni sem képes. Próbálok kedvese beszélgetni, dehát ő ehhez már túl fáradt. Megértem. Akkor rándul csk egyet a szemöldököm, mikor elkezdni nevelni  a gyerekemet - ne pöttyözgess a tollal, mert az tönkreteszi. Túlteszem magam azon, hogy ők zuhanyzás nélkül is le tudnak feküdni, elvégre ahány ház annyi szokás.
Kicsit kerekedik csak a szemem, mikor reggel közlik, hogy amúgy a mi fogkrémünket használták, mert a sajátjukat otthon hagyták. Utólag üt szöget a fejemben, hogy fogkefét sem láttam náluk...
Nekiállok reggelit csinálni, de fél perc után félreállok, mert nem férünk el, és egyébként is kivették a kenyérvágó kést a kezemből. Míg ők esznek (mi a gyerekkel meg nézzük, mert ennyien nem tudunk leülni, meg ugye én még nem vagyok kész), lelkesen ecsetelik, hogy otthon nem használnak tányért, meg a kávéhoz kiskanalat sem, jó nekik a szalvéta meg a szívószál. Próbálom fejben kiszámolni, mennyi szemetet termelnek egy év alatt feleslegesen.
A ruhaszárítón a tiszta ruhák mellett egy vizes törölköző lóg. A vécépapírunk hátra pakolva, a helyén valami nedves törlőkendő izé.

A hazamenetel előtti utolsó vasárnap esténket Peti velük tölti. De legalább végre le tudok ülni a fotelba egy kicsit.

Reggel fél órát várok, hogy elmehessek vécére. Állítólag korán kelősek, hát nem tudom, én már nagyon unom magam, mikor negyed 11kor végre elmennek. A fürdőszobában a gyerek törölközője fölé akasztva egy koszos alsógatyát találok. Itt szakad el a cérna, és fogy el minden türelem.

Én tényleg örülök, ha valaki fesztelenül otthon érzi magát nálunk. addig, míg mellette én is otthon tudom érezni magam, és nem egy megtűrt vendégnek a saját lakásomban.

Kép nincs, erre a négy napra inkább semmi se emlékeztessen.