Vendég a háznál...csak ne az enyémnél

Kifejtés. Az az ember, aki az elmúlt 10!évben a köszönésen túl nem mutató pofavizitek alkalmával nem tudta magát megkedveltetni velem, azzal együtt lakni sem lesz kellemes élmény. Nyilván nem véletlenül nem jött be eddig sem.

Adva van ugye egy amúgy sem nagy létszámra tervezett lakás. Ebbe egyik napról a másikra érkezik plusz két ember. Az egyiket felületesen ismerem - és nem kedvelem -, a másikat sosem láttam.
Pozitívan állok a dologhoz, olyasmikkel nyugtatom magam, hogy biztosan csak eddig nem volt alkalmam megismerni, meg a feleség majd legalább jó fej lesz, illetve hogy talán legalább hálásak lesznek azért, mert a turistaszezon kellős közepén befogadjuk őket 4 napra.

Szóval pozitív vagyok, szilárdan, eltökélten pozitív. Nem ingat meg, hogy a baráti sörözésből, ahova péntek este a repülőtérről betoppannak, kitúrnak a társaságból (vagyis míg én felállok köszönni, a másik leül  a helyemre, bár sem az embereket nem ismeri, se angolul nem beszél, én viszont már csak a többiektől távolabb tudok megint leülni). Nem akadok fenn azon, hogy a csaj még bemutatkozni sem képes. Próbálok kedvese beszélgetni, dehát ő ehhez már túl fáradt. Megértem. Akkor rándul csk egyet a szemöldököm, mikor elkezdni nevelni  a gyerekemet - ne pöttyözgess a tollal, mert az tönkreteszi. Túlteszem magam azon, hogy ők zuhanyzás nélkül is le tudnak feküdni, elvégre ahány ház annyi szokás.
Kicsit kerekedik csak a szemem, mikor reggel közlik, hogy amúgy a mi fogkrémünket használták, mert a sajátjukat otthon hagyták. Utólag üt szöget a fejemben, hogy fogkefét sem láttam náluk...
Nekiállok reggelit csinálni, de fél perc után félreállok, mert nem férünk el, és egyébként is kivették a kenyérvágó kést a kezemből. Míg ők esznek (mi a gyerekkel meg nézzük, mert ennyien nem tudunk leülni, meg ugye én még nem vagyok kész), lelkesen ecsetelik, hogy otthon nem használnak tányért, meg a kávéhoz kiskanalat sem, jó nekik a szalvéta meg a szívószál. Próbálom fejben kiszámolni, mennyi szemetet termelnek egy év alatt feleslegesen.
A ruhaszárítón a tiszta ruhák mellett egy vizes törölköző lóg. A vécépapírunk hátra pakolva, a helyén valami nedves törlőkendő izé.

A hazamenetel előtti utolsó vasárnap esténket Peti velük tölti. De legalább végre le tudok ülni a fotelba egy kicsit.

Reggel fél órát várok, hogy elmehessek vécére. Állítólag korán kelősek, hát nem tudom, én már nagyon unom magam, mikor negyed 11kor végre elmennek. A fürdőszobában a gyerek törölközője fölé akasztva egy koszos alsógatyát találok. Itt szakad el a cérna, és fogy el minden türelem.

Én tényleg örülök, ha valaki fesztelenül otthon érzi magát nálunk. addig, míg mellette én is otthon tudom érezni magam, és nem egy megtűrt vendégnek a saját lakásomban.

Kép nincs, erre a négy napra inkább semmi se emlékeztessen.