Lakjunk Jól

Nem, most nem egy recept következik, hanem annak a története, hogyan is kértem segítséget a lakás berendezéséhez. Egyik kedvenc lakberendezési blogom a 'Lakjunk jól' szerzőjét kértem fel, hogy adjon néhány ötletet.
Andrea nagyon kedves és segítőkész volt, megdöbbentő sebességgel oldotta meg a feladatot, és már meg is jelent blogján válaszának első része, amiben az előszobával foglalkozik.

Az első részt itt olvashatjátok: Lakjunk jól Londonban!

A második rész: Angolos gyerekszoba magyar kislánynak

A harmadik rész: Konyha-étkező-nappali-háló 21 négyzetméteren

Mikor megírtam neki a levelet, igyekeztem úgy fogalmazni, hogy minél kevesebb konkrét elképzelésemet írjam bele, éppen azért, hogy friss szemmel nézze a tereket. Nem meglepő módon sok ötlete már az én fejemben is megfogalmazódott, persze tutira mentem, hiszen éppen azért választottam a Lakjunk jól-t, mert az ő stílusa, gondolkodásmódja áll hozzám is a legközelebb.
Arra azonban nem számítottam, hogy ilyen gyorsan kész terveket fogok kapni, és a cikket olvasva az jutott eszembe, hogy mostantól egyetlen szöget sem fogok tudni úgy beütni, hogy arról bárki azt gondolja, saját kútfőből találtam ki.

Gyorsan lejegyeztem tehát, hogy én mit találtam ki eddig, aztán meglátjuk, rímel e erre a szekértő véleménye.

 Előszoba most és a jövőben

Nem adtam még fel a krétafal ötletét, végülis (sajnos) eddig sem nagyon izgatta a lakást kezelő céget, hogy mi történik a falakon belül, majd legfeljebb kicsit sumákolunk és nem részletezzük, hogy pontosan mit mivel-milyenre akarunk festeni. Tisztasági festés lesz. Tiszta fekete. ;)
A Liatorp fali polc szerintem klasszikus, az alján pedig van egy sor kampó, tessék odaképzelni kabátokat, a polcokra meg helyes kis kosárkákat. Ha mégsem krétafal lesz, az sem gáz, ezt a polcot szürke színben is lehet kapni.
Hogy itt legyen pad, az sajnos nem megoldható, valószínűleg nem volt egyértelmű, de ez a közlekedő éppen közlekedésnyi széles, ráadásul befelé nyílnak az ajtók, sehogyan sem fér be.
A kamrába én is a felesleges cipőket, kabátokat, egyebeket szántam, találtam az Argos-ban ajtóra akasztható cipőtartót:

Toncsi szobájában pár dologgal nem vagyok elégedett, már ami a saját tervemet illeti, úgyhogy az ezzel foglalkozó részt különösen várom.

 Most és a jövőben

Ez így még kicsit semmilyen, de könyvekkel, játékokkal - vagyis élettel - megtöltve, azt hiszem elég vidám és csajos lesz. Ígértünk neki magasított ágyat, ami alatt lehet kuckózni, szükség esetén pedig matracon akár ott is alhat egy kis barátnő.

A nappaliba kinyitható kanapé, és kihúzható asztal kerül, meg két szekrény - egy a ruháknak és könyveknek, egy pedig a dvd-knek és étkészletnek (tányérok, evőeszközök, porcelánok).
Összességében valami ilyesmit képzeltem:

Tereink

Vagyis mutatom a jelenlegi albérletünk alaprajzát. Íme:

Nem a legprecízebb rajz, de nem volt kedvem időm többet vacakolni vele, azért a lényeget, vagyis, hogy mi merre, jól mutatja. Zölddel az ajtók, kékkel az ablakok vannak jelölve.

Vannak ötleteim a berendezésre, aminek alapját a már korábban kitárgyalt festés adná, de még nem tisztult le teljesen, hogy mit szeretnék, egyrészt, mert túl sok minden tetszik, másrészt olyan tételekben kell gondolkodni, amit egy esetleges költözéskor máshova is be tudunk illeszteni (tehát méretre készült beépített bútorok kizárva), és amit Londonban be tudunk szerezni, még megfizethető áron.

Végeredményben egy szellős-világos modern, és egy hagyományos angol otthon keverékét szeretném létrehozni. Már ha ilyesmi lehetséges egyáltalán.

Alapdarabok az IKEA-ból. Főleg fehérek.

 

Bjursta kinyitható asztal / Karlaby Killeberg ággyá alakítható kanapé

Liatorp fali polc / Malm fiókos szekrény

Kiegészítő színnek kéket szeretnék, világosat, türkizest, és egy kis csillogást (réz, arany, ezüst, vagy kristály...).

 

Roppantott üveg lámpa és fali dekoráció a Next-től

Még mindig Next

Toncsinak persze lányos kiegészítők.

Farrow&Ball Cinder rose színe

Cable&Cotton gömblámpasor

Fali kép (Argos.co.uk)

"Doboztündér" Bogyó Babái-tól

Falmatrica (Next)

Kellene még valami természetes, valami fa, ami a kisbútoroknál jelenne meg.

Agen fotel (Ikea)

Aztán lehet, hogy a végén mindössze ennyire futja. :)

Kempingasztal (Argos) és összecsukható szék (Ikea)

Azt hiszem, segítséget fogok kérni. Nektek van valami praktikus ötletetek?

Ha kolbászból van a kerítés...

főzzünk belőle valami finomat vacsorára. :D

Amint megláttam a hentesnél az apró, világos színű sütni való kolbászkákat - sausages - rögtön a tesóm jutott eszembe, és az ő híres kolbászos rizse. Ugye mindenkinek van egy kedvenc, jól bevált receptje, amit végszükség esetén előkap, na nála ez a kolbászos rizs.
Eredetileg Gordon Ramsay receptje, garantáltan finom, és elronthatatlan.
A leírás csak angolul van meg, alább a saját fordításomat olvashatjátok, az esetleges hibákért, pontatlanságokért elnézést kérek.

Hozzávalók:
olívaolaj a sütéshez
1 fej vöröshagyma felszeletelve
1 piros kaliforniai paprika, kicsumázva, felkockázva
2 gerezd fokhagyma, vékonyan szeletelve (én inkább apróra vágom, tesóm fokhagymanyomón áttolja)
5 fűszeres kolbász (pl. olasz chilli)
1 csapott teáskanál füstölt édes pirospaprika
200 gr hosszúszemű rizs
1/2 üveg fehérbor
500 ml csirke alaplé
4 szál újhagyma megtisztítva, összevágva
1 paradicsom felkockázva
kis csokor petrezselyem, durván összevágva

Elkészítés:
 Egy vastag aljú tűzálló tálba (lábos) öntsünk olajat, ebben 5 percig süssük a hagymát, amíg puha nem lesz, de még nem barnul. Tegyük bele a paprikát, keverjük össze, majd adjuk hozzá a fokhagymát.

A kolbászokból nyomkodjuk ki a tölteléket, és morzsoljuk a lábosba. Közepes lángon süssük 4-5 percig, míg egy kicsit megpirul. Adjuk hozzá a füstölt pirospaprikát, sózzuk, keverjük össze. Kóstoljuk meg!

Adjuk hozzá a rizst, alaposan keverjük össze, amíg átveszi az ízeket. Öntsük hozzá a fehérbort, hogy felkapja a leragadt részeket. Öntsük fel az alaplével, keverjük meg, majd kis lángon főzzük 15-20 percig, míg a rozs megpuhul, és szinte az összes folyadékot eltűnik.

Vegyük le a tűzről, és óvatosan leverjük bele az újhagymát, és a felkockázott paradicsomot. Szórjuk meg durvára vágott petrezselyemmel.

Lessünk be a hűtőbe

Tesco-s tej, Hellmann's majonéz, Heinz ketchup, GLOBUS mustár

"Kis" csokor petrezselyem

"Illanó" málna

Cherry paradicsom 1 font értékben - ja, ez már csak a maradék, a kétharmadát korábban megettük.

Tej, tej és tej - egy isteni sajtszósz hozzávalói.

Nem tévedés, ez a londoni hűtőnk. És igen, az ott ecetes almapaprika (az alattunk lévő török boltból, van vágott vegyes savanyú is), és palacsinta, amit én sütöttem. Mert ami jó, az jó.

Mennél?

Minap a közösségi portálon megkeresett egy ismerősöm. Elmondta, úgy alakult az élete, hogy szeretne külföldre menni, az egyik lehetséges célállomás pedig Anglia.
Én meséltem neki arról, hogy mi ilyen tapasztalatokat szereztünk az elmúlt hónapok során. Nem fogok senkit sem biztatni, sem lebeszélni, azt gondolom, aki az ismeretek birtokában nem tud felelősségteljes önálló döntést hozni, az bele se vágjon.

Először is érdemes a lehető legtöbb dolognak utánanézni. Google jóbarát, a neten ma már rengeteg info van fent a témában (Határátkelő blog). Angliai munkavállalásról szinte mindent el lehet olvasni a kormányzati portálon - és már gyakoroltuk is kicsit a nyelvet. Tömegközlekedésről - jegy, oyster card, travelcard árakról - pedig a tfl.gov.uk oldalon. És persze kérdezzük ki a barátokat, ismerősöket, akik már megtalálták kint a helyüket (hozzáteszem sok az "angolfanatikus", akik könnyen fellelkesítenek, hiszen szerintük ott minden szebb, jobb és egyszerűbb, mint itthon - pedig ez azért nem igaz).

Ami szinte elsőként előkerül, az a közvetítő cégek, magyar ügynökségek kérdése. Se szeri, se száma az ilyen cégeknek, és sajnos sokszor nincs valós teljesítés a befizetett összegért cserébe. Mi annyi rosszat olvastunk ezekről a szervezetekről, hogy jó messzire elkerültük őket, de van, akinek működött a dolog - legjobb, ha van ajánlás, ismeretségi körben korábbi tapasztalat.

A fájdalmas igazság: pénz és nyelvtudás nélkül nem megy. Most nem azt mondom, hogy aki nem beszéli a shakespeare-i angolt, az nem fog boldogulni - főképp, mert maguk az angolok sem így beszélnek -, de tény, hogy az a nyelvtudás, amit az iskolában középfokúnak eladnak, éppen csak arra lesz elég, hogy na halj éhen.
Aki olyan szerencsés, hogy megérkezése után már másnap munkába állhat, annak is laknia, ennie, közlekednie kell az első fizetésig, ez pedig egyáltalán nem kis tétel. Bizony, lejjebb kell adni a megszokott komfortból, mert reálisan az első állomás egy hostel lesz. Jó szívvel tudjuk ajánlani a Journeys Greenwich West Hostelt, ahol jelenleg 5000 forint egy éjszaka. Ennyi pénzért hét másik emberrel osztozunk a szobán, és még többel a fürdőn. Aki nem bírja a tömeget, szállodai szobát is kivehet, de ezért mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Nagyon szerettük a Queens Hotelt Crystal Palace-nál, jelenleg egy standard egyágyas szoba ára 17 000 forint. Az is igaz, hogy nyakunkon a nyár, és ilyenkor a sok turista miatt minden tele van, az árak pedig az egekben.
Ideális megoldás, ha kint élő ismerősnél meghúzhatjuk magunkat egy időre, de ismerve a londoni magyarok lakáshelyzetét, sajnos ebben sem nagyon lehet bízni. A többség vagy szobát, vagy maximum pici garzont (studio) bérel. Nem csak a fizikai korlát a probléma, vagyis, hogy egy pici szobába nem fér be még egy ember, de a szabályozás sem engedi.

Londonban pörög a munkaerőpiac, ez azonban nem jelenti azt, hogy varázsütésre lesz állás. Persze ha valaki olyan szerencsés, hogy már Magyarországról tud biztos pozíciót szerezni, az szuper, de valószínűbb, hogy ott kell majd interjúkra járni. A legfrissebb adatok szerint 300 ezer magyar dolgozik Angliában, de rengeteg más náció is van, lengyelek, pakisztániak, kínaiak, vietnámiak, írek, ausztrálok, emberek a világ minden tájáról. Nagy a verseny, főleg a kétkezi munkáknál - takarító, felszolgáló, pizzafutár, konyhai kisegítő, kutyasétáltató, stb. - nem szabad hibázni, és nincs helye panasznak, hiszen száz másik áll a sorban, hogy elfoglalhassa a helyed. Céltudatosan megválasztott szakmával már könnyebb boldogulni, fodrászként, kozmetikusként, masszőrként, edzőként, ácsként, burkolóként kényelmes egzisztenciát lehet kiépíteni. Megint más a helyzet a hiányszakmákban - orvos, mérnök, informatikus - ott inkább a munkaadók versenyeznek a jó szakemberek megszerzéséért és megtartásáért.
Azt mondják - mivel az angolok alapvetően bizalmatlanok - csak az első munkahelyet nehéz megszerezni, utána ha nem tetszünk, vagy nem tetszik, könnyen tovább lehet lépni, és normális időn belül másikat találni.

Hiába a magasabb fizetések, ha a mindennapi élet is drágább. De nem lehetetlen ügyesnek lenni, egyedül, vagy családdal két keresetből még félre is lehet tenni. Angliában elég kiterjedt a szociális támogatások köre, de ne erre alapozzunk, mert a megítélt összegek folyósításáig akár hónapok is eltelhetnek.

Azonban a pénz nem minden. Új életet kezdeni egy másik városban, másik országban (más kultúrában), lelkileg sem könnyű. Távol a családunktól, barátainktól, a megszokott dolgoktól (nem is gondolnánk milyen apróságokon lehet fennakadni, például hova kell tenni a háztartási hulladékot, vagy mit kell csinálni, hogy ne hagyjon minket a megállóban a busz), magunkra leszünk utalva. Ki vigyáz ránk, ha betegek leszünk? Hogyan fogunk új kapcsolatokat építeni? Jól tudjuk magunkat érezni, be tudunk illeszkedni? Megleljük majd ott a párunkat, lesz lehetőségünk családot alapítani? Ezek nehéz kérdések, komoly lelki vívódások, amiket mindenkinek magában kell rendbe tennie magában. Hogy aztán ne csak keserű csalódás legyen a vége.

London két keréken

Legutóbbi hazalátogatásomkor úgy döntöttem, kihozom a biciklim. Első megoldandó probléma: kijuttatni a biciklit Angliába. Utánanéztünk, és a Wizzair egész elfogadható konstrukcióban szállít ilyesmiket. Igaz a weboldalon nem egyértelmű, hogy a foglalásnál a sportfelszerelés bejelölése azt jelenti-e, hogy a csomag, amit fel akarok adni az sportfelszerelés, vagy azt, hogy akarok még a csomagom mellett egy sportfelszerelést is feladni. Az első esetben azért húzós lett volna az ár. Szerencsére, a második variáció az élő, (kis tesztelés: megpróbáltam foglalni nulla csomaggal, de sportfelszerléssel, és működött). Elolvastam a csomagolási utasítást, aztán kezdődött a problémamegoldás.

Kerékpárt lehet szállítani erre a célra való táskában, vagy nejlonba (nylon, ha úgy jobban tetszik) csomagolva. A kerékpárszállító táskák ára úgy 30 ezer körül kezdődik, százezerért már egész jók vannak. Még szerencse, győzött a műanyag. Kerekek leszerelve, kormány keresztbefordítva, pedálok levéve, minden egyben a zsákban.

Kicsit tartottam a szállítástól, ismerve a diszkont légitársaságok általános mentalitását, és a csomagrakodók - különösen a Lutonban lévők - csomagkezelési szokásait, de pozitívan csalódtam. A Wizzair semmibe nem kötött bele, mindössze a keréknyomást kellett leengedni (ezt elfelejtettem). Lutonban a biciklit külön kaptam meg, míg a  csomagom a szokásos gumiszalagon jött, a biciklit a csomagrakodók külön hozták egy másik ajtónál. És csodák csodájára a bicikli mindenféle sérülés nélkül megérkezett. Még a repülőtéri vasútállomáson összeraktam a biciklit - tolni könnyebb, mint cipelni.

Mostanában, ha csak tehetem, biciklivel megyek szinte mindenhova - például dolgozni. A Croydon-Shoreditch távolság reggel körülbelül egy óra, este több. Croydon magasabban van, mint a belváros, így reggel sok lejtő és kevés emelkedő van, haza viszont sok az emelkedő, kevés a lejtő, én meg nem vagyok egy Miguel Indurain.

Biciklivel jön rá az ember, hogy a különböző katasztrófa és ismeretterjesztő filmek mennyire leegyszerűsítik a világot. London egyáltalán nem egy lapos valami. Croydon és Shoreditch szintkülönbsége 420 láb körül van, ami méterben is több, mint 100, és akkor még nem is beszéltünk a különböző hegyekről: Denmark Hill, Tulse Hill, Herne Hill, vagy az előttünk magasodó Crystal Palace. Szóval ha Londont teljesen el akarjuk árasztani, alig 200-300 méterrel kell megnövelni a tengerszintet.

Városban vagy autók között biciklizni egyáltalán nem veszélytelen - sehol a világon, így itt sem. Viszont a veszély és annak szintje mindenhol eltér. Londonban nagyon sokan használnak biciklit. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy-egy piros lámpánál 10-15 biciklis várja a zöldet egy kupacban.

(forrás: twenga.co.uk)

És a helyiek erre rendesen fel is vannak készülve. A kerékpárosok gyakorlatilag sehonnan nincsenek kitiltva, ha a bicikli összehajtható, szinte bárhol szállítható, egyébként járműveken csak itt-ott, és főleg hétvégén lehet szállítani (buszon például nem).

(forrás: london-underground.blogspot.com)

Az autósok és a vezetők felkészültek a kerékpárosokra - ennyi biciklisnél ez nem is lehetne másképpen -, közöttük, velük biciklizni egyáltalán nem félelmetes. Nekem konfliktusom két hét alatt csak két kisebb volt, de hülyék mindenhol vannak - egyik se volt brit.

Nagyon sok a kerékpárosoknak kijelölt sáv, járdaszakasz, bár azért aki azt a kerékpársávot megcsinálta Brixton és Elephant & Castle között, na az biciklizzen rajta esőben. Szép kék anyaggal van bevonva, ami csak egy kicsit emlékeztet a jégre, ha vizes legalább annyira csúszik is.

(forrás: autovezetes.network.hu)

Általában az utak állapota közepesen csapnivaló. Sok a gödör, a kisebb kátyú, csatornafedél és hasonlók, de azért nem katasztrófa. Az igazi veszélyt közlekedés közben a többi biciklis jelenti. Sajnos egy elég komoly hányad ész nélkül közlekedik, ezzel a frászt hozza a többi kerékpárosra és az autósokra egyaránt. Le merem fogadni, hogy egyiknek sincs jogosítványa.

Ezek a kamikaze biciklisták képesek kerülni balról, miközben közted és a járdaszegély között mindössze 30-40 cm van. És mindeközben egy másik jobbról, a kettőtök között levő távolság meg erősen a nulla felé tart. Így ha csak egy picit is kitérsz, máris ott az esés. Ezek azok a biciklisek, akik fittyet hánynak a buszok és teherautók bal hátulján levő matricára: "Cyclists, stay back". Bele nem gondol, hogy ott a vezető jó eséllyel semmit nem lát belőle. Talán ezek miatt találni Londonszerte jó pár fehér biciklit kilakatolva az út szélére, virágokkal körberakva.

(forrás: theguardian.com)

Viszont ha ésszel közlekedsz, félelem és különösebb gond nélkül használható a kerékpár. Rájössz, hogy London nagy, de azért nem hatalmas. Rájössz, hogy nem lapos, sőt elenyésző a vízszintes szakaszok száma. És rájössz, hogy mennyire emberközeli, mennyi arca van, mennyire más és más utcáról utcára.

Biciklit itt is lopnak (ahogy tudom, nem keveset - van miből), ez a hely a tolvajkergetők mennyországa, szóval lakattal készülni kell. Nem elég csak a biciklit lelakatolni, részegységekben is lopják - kerék, ülés, lámpák. Viszont van működő kerékpárkölcsönző rendszer (aka BuBi) nagyon sok állomással és még több kerékpárral.

Gyakorlott autóvezetőként a közlekedés egyáltalán nem bonyolult, bár egy-két nap kell, mire az ember megszokja a baloldali közlekedést, de utána természetes. Sokkal természetesebb ez biciklivel az úton, mint gyalogosként a zebránál - az most se megy.

Londonban biciklizni jó. Az elmúlt két hétben körülbelül négyszáz kilométert tettem meg. És már most van egy csomó olyan hely, ahova valószínűleg gyalog vagy autóval sosem jutok el, biciklivel viszont felfedeztem. Találtam parkot, játszóteret, patakot, csendes utcákat, London újabb és újabb arcait.

(forrás: cyclesights.blogspot.com)

Az elfogadásról

Magam sem tudom miért, de sokat gondolkodtam az elmúlt napban. Azon, hogy miért zavar engem egy női ruhába öltözött szakállas pasi. Mert zavar, ez van, na. Szembe megyek az árral.
Tudom, nem vagyok elég nyitott, sem elég toleráns, maradi vagyok, és még ahhoz is hülye, hogy akkor legalább befogjam a számat, és megtartsam magamnak a véleményemet.

Pedig amúgy liberális szellemnek tartom magam - Peti szerint meg néha túlságosan is az vagyok. Meg amúgy is, ki a frászt izgat egy béna dalverseny, tőlem akár egy kakadu is megnyerhette volna.

Aztán rájöttem, hogy az igazságtalanság zavar. Hogy ez a csillámmal vastagon vakolt pasi nem nyerhetett volna, ha nincs így túllihegve ez a tolerancia téma. Ennek a neve pedig Pozitív Diszkrimináció.
És akkor meg is érkeztünk a ló túloldalára.Ahol már nincsenek határok, nincsenek szabályok, és az önkifejezés égisze alatt mindent megtapsolunk.

Személy szerint semmi bajom Conchitával, ha ő így érzi jól magát, hát tegye, és az is normális, hogy neki is megvan a maga közönsége. De ahogy a valós színpadi teljesítményétől függetlenül kapta a magas pontszámokat, az már izzadtságszagú volt. Ha emberek tömegei azért szavaztak rá, mert "milyen vicces", akkor azért baj, ha meg azért, nehogy homofóbnak kiáltsák ki őket, akkor azért. Mindenképpen káros, és éppen a kisebbségekre, mássággal élőkre nézve leginkább.

Azok pedig, akik azt hiszik, hogy ők értik jól az Eurovízió szellemiségét, azt hiszem legalább olyan rossz nyomon járnak, mint a kizárásért kampányoló oroszok. Ez egy nemzetiségi műsor, aminek a kulturális sokszínűséget, a nemzetek közötti együttműködést kéne ünnepelnie, nem az egyéni extremitást. A magukat nyitott liberálisoknak vallók - akik most fröcsögve homofóboznak, ja, hát az is milyen toleráns magatartás - akkor mostantól nézessenek a gyerekükkel Miley Cyrus koncertvideókat (abból aztán tanul egészséges szexuális önbizalmat a kölök), és támogassák a szcientológia egyházat, hiszen ők is csak egzotikusan szélsőséges módon önkifejeznek, de hát az ugye mindig jó...

De jó, de jó a zöld fű

Ha Londonra gondolok, elsőként a gyönyörű zöld gyepszőnyeges parkok jutnak eszembe, és csak utána a BigBen, az emeletes buszok meg az addiktív kekszek.

Nekünk - akik mondhatni az Alföld széléről jöttünk - ez különösen szemet gyönyörködtető, számomra máig megszokhatatlan. Bárhol is vagyunk, szinte biztos, hogy kényelmes sétányi távolságban van egy kisebb-nagyobb park, és a parkban játszótér.

Csodálom a londoniakat, amiért nem sajnálják a drága területeket a belváros közepén sem (gondoljunk csak bele, egymást érik a hatalmasabbnál hatalmasabb parkok - St. James, Hyde, Regent's, Victoria, Holland, Battersea, és így tovább), hogy ott nagy gonddal csodás zöldterületeket hozzanak létre. Mind tiszta, rendezett, gondozott, folyamatosan karbantartott, csodaszép és hihetetlenül zöld. Néha már azt érzem, hogy fáj a szemem, a számomra szokatlan harsogó "zöldségtől".

Szeretem a city modern csupa üveg és fém tornyait, vagy az elegáns régi épületeket is, de az igazi csoda számomra továbbra is a megannyi park.

St. James Park

Westow Park

Wandle Park

Crystal Palace Park

Lloyd Park

Victoria Park