Mennél?

Minap a közösségi portálon megkeresett egy ismerősöm. Elmondta, úgy alakult az élete, hogy szeretne külföldre menni, az egyik lehetséges célállomás pedig Anglia.
Én meséltem neki arról, hogy mi ilyen tapasztalatokat szereztünk az elmúlt hónapok során. Nem fogok senkit sem biztatni, sem lebeszélni, azt gondolom, aki az ismeretek birtokában nem tud felelősségteljes önálló döntést hozni, az bele se vágjon.

Először is érdemes a lehető legtöbb dolognak utánanézni. Google jóbarát, a neten ma már rengeteg info van fent a témában (Határátkelő blog). Angliai munkavállalásról szinte mindent el lehet olvasni a kormányzati portálon - és már gyakoroltuk is kicsit a nyelvet. Tömegközlekedésről - jegy, oyster card, travelcard árakról - pedig a tfl.gov.uk oldalon. És persze kérdezzük ki a barátokat, ismerősöket, akik már megtalálták kint a helyüket (hozzáteszem sok az "angolfanatikus", akik könnyen fellelkesítenek, hiszen szerintük ott minden szebb, jobb és egyszerűbb, mint itthon - pedig ez azért nem igaz).

Ami szinte elsőként előkerül, az a közvetítő cégek, magyar ügynökségek kérdése. Se szeri, se száma az ilyen cégeknek, és sajnos sokszor nincs valós teljesítés a befizetett összegért cserébe. Mi annyi rosszat olvastunk ezekről a szervezetekről, hogy jó messzire elkerültük őket, de van, akinek működött a dolog - legjobb, ha van ajánlás, ismeretségi körben korábbi tapasztalat.

A fájdalmas igazság: pénz és nyelvtudás nélkül nem megy. Most nem azt mondom, hogy aki nem beszéli a shakespeare-i angolt, az nem fog boldogulni - főképp, mert maguk az angolok sem így beszélnek -, de tény, hogy az a nyelvtudás, amit az iskolában középfokúnak eladnak, éppen csak arra lesz elég, hogy na halj éhen.
Aki olyan szerencsés, hogy megérkezése után már másnap munkába állhat, annak is laknia, ennie, közlekednie kell az első fizetésig, ez pedig egyáltalán nem kis tétel. Bizony, lejjebb kell adni a megszokott komfortból, mert reálisan az első állomás egy hostel lesz. Jó szívvel tudjuk ajánlani a Journeys Greenwich West Hostelt, ahol jelenleg 5000 forint egy éjszaka. Ennyi pénzért hét másik emberrel osztozunk a szobán, és még többel a fürdőn. Aki nem bírja a tömeget, szállodai szobát is kivehet, de ezért mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Nagyon szerettük a Queens Hotelt Crystal Palace-nál, jelenleg egy standard egyágyas szoba ára 17 000 forint. Az is igaz, hogy nyakunkon a nyár, és ilyenkor a sok turista miatt minden tele van, az árak pedig az egekben.
Ideális megoldás, ha kint élő ismerősnél meghúzhatjuk magunkat egy időre, de ismerve a londoni magyarok lakáshelyzetét, sajnos ebben sem nagyon lehet bízni. A többség vagy szobát, vagy maximum pici garzont (studio) bérel. Nem csak a fizikai korlát a probléma, vagyis, hogy egy pici szobába nem fér be még egy ember, de a szabályozás sem engedi.

Londonban pörög a munkaerőpiac, ez azonban nem jelenti azt, hogy varázsütésre lesz állás. Persze ha valaki olyan szerencsés, hogy már Magyarországról tud biztos pozíciót szerezni, az szuper, de valószínűbb, hogy ott kell majd interjúkra járni. A legfrissebb adatok szerint 300 ezer magyar dolgozik Angliában, de rengeteg más náció is van, lengyelek, pakisztániak, kínaiak, vietnámiak, írek, ausztrálok, emberek a világ minden tájáról. Nagy a verseny, főleg a kétkezi munkáknál - takarító, felszolgáló, pizzafutár, konyhai kisegítő, kutyasétáltató, stb. - nem szabad hibázni, és nincs helye panasznak, hiszen száz másik áll a sorban, hogy elfoglalhassa a helyed. Céltudatosan megválasztott szakmával már könnyebb boldogulni, fodrászként, kozmetikusként, masszőrként, edzőként, ácsként, burkolóként kényelmes egzisztenciát lehet kiépíteni. Megint más a helyzet a hiányszakmákban - orvos, mérnök, informatikus - ott inkább a munkaadók versenyeznek a jó szakemberek megszerzéséért és megtartásáért.
Azt mondják - mivel az angolok alapvetően bizalmatlanok - csak az első munkahelyet nehéz megszerezni, utána ha nem tetszünk, vagy nem tetszik, könnyen tovább lehet lépni, és normális időn belül másikat találni.

Hiába a magasabb fizetések, ha a mindennapi élet is drágább. De nem lehetetlen ügyesnek lenni, egyedül, vagy családdal két keresetből még félre is lehet tenni. Angliában elég kiterjedt a szociális támogatások köre, de ne erre alapozzunk, mert a megítélt összegek folyósításáig akár hónapok is eltelhetnek.

Azonban a pénz nem minden. Új életet kezdeni egy másik városban, másik országban (más kultúrában), lelkileg sem könnyű. Távol a családunktól, barátainktól, a megszokott dolgoktól (nem is gondolnánk milyen apróságokon lehet fennakadni, például hova kell tenni a háztartási hulladékot, vagy mit kell csinálni, hogy ne hagyjon minket a megállóban a busz), magunkra leszünk utalva. Ki vigyáz ránk, ha betegek leszünk? Hogyan fogunk új kapcsolatokat építeni? Jól tudjuk magunkat érezni, be tudunk illeszkedni? Megleljük majd ott a párunkat, lesz lehetőségünk családot alapítani? Ezek nehéz kérdések, komoly lelki vívódások, amiket mindenkinek magában kell rendbe tennie magában. Hogy aztán ne csak keserű csalódás legyen a vége.