Boldog karácsonyt!

"I'm dreamin' tonight of a place I love

Even more than I usually do

And although I know it's a long road back

I promise you

I'll be home for Christmas

You can count on me

Please have snow and mistletoe

And presents under the tree

Christmas Eve will find me

Where the love light beams

I'll be home for Christmas

If only in my dreams"

I'll be home for christmas

(metrolyrics.com)

Karácsony közeledtével kicsit kikapcsolok én is, átadom magam az ünnepnek, a családnak, az örömnek, ám előtte még hozok egy ajándékot nektek - egy mesét.

Csodapalota a dupla szivárvány alatt

A folyó mellet elterülő parkba hatalmas, míves kapun át vezet az út. Jobbra egy templom magasodik, Minden Szentek, este a színes üvegablakokon át megnyugtatóan ragyog át a fény. Ködös éjszakákon a temetőben minden bizonnyal kísértetek bolyonganak. A rózsakert mentén fekete kovácsoltvas kerítés fut, alig lehet észrevenni rajta egy keskeny kis kaput.

A kapun túl egy másik világ, egy titkos kert van. Olyan hely ez, ahol megáll az idő. Mintha nem is a város közepén, hanem egy távoli erdőben járnánk. Az öreg, buján növő fák sűrűjében keskeny ösvényen haladunk, vastag levélszőnyeg nyeli el lépteink zaját. 

Karnyújtásnyira mellettünk biciklisek, futók, kutyasétáltatók haladnak el, de nem vesznek észre minket. Az ösvény hirtelen elkanyarodik, és egy hatalmas, zöld füvű térre vezet. Mókusok szaladnak keresztül a gyepen. Az eleinte félénk kis szőrpamacsok mohó csapatként gyűlnek körénk miután kiderül, hogy mogyoróval készültünk számukra. Tovább indulnánk, hát jönnek ők is mögöttünk szép sorban, mint a kiskacsák.

A túloldalon impozáns egyszintes ház áll. Oldalához kis kápolna támaszkodik. Valaha püspökök lakták az épületet. 

Ma iroda. Bizony, aki nem ismeri, nem is sejti, hogy az ódon falak, osztott ablakok mögött serény munka folyik.

Több, mint nyolcvan ember, a világ tizennégy különböző országából gyűlik itt össze nap mint nap. Jókedvű, színes "kis" csapat.

Már elmúlt este hat, hivatalosan vége a (reggel kilenckor kezdődő - de akkor sem szólnak semmit, ha valaki késik) munkaidőnek, mégis sokan ácsorognak a bejárat előtt. Dohányoznak, beszélgetnek, sokaknak borospohár, vagy sörösüveg van a kezében. Bent a keszekusza folyosókon is minduntalan belefutunk valakibe, mosolyogva köszöngetnek, és a konyha felé terelgetnek, van még sör, igyál te is egyet. Több konyha is van, az egyikben csillogó SMEG hűtőben valóban behűtve várja sorsát több üveg Coronita.  A pulton még megtalálhatók a szokásos pénteki közös reggeli maradékai - croissant-ok, bagelek, sajtok, felvágottak. Mégis inkább kávét, vizet kérünk, meg hát használnánk az egyik mosdót. A pici mosdóban barackillat, a párkányon orchidea (lehet, hogy mű), selymes szappan, puha törölköző. A folyosó falán fényképes ki-kicsoda, rövidke jellemzésekkel (mit olvastál utoljára, mi a hobbid), esküvői meghívók, babafotók, és a legutóbbi cégen belüli fotópályázat nyertes képei. Mire végzünk, készen vár a kávé. Sodródunk, a legtöbben egy nagy tárgyaló felé haladnak, a falon hatalmas tévé, középen nagy kerek asztal, körülötte lila kárpitos forgószékek. Az ablakok a belső udvarra nyílnak, persze szökőkút is van, friss levegő jön be.

Jó a hangulat, kisebb csoportokban heves gesztikulálásokkal megy az eszmecsere, zsong a terem. Oldalt nyílik egy ajtó, 60 körüli úr lép be rajta ruganyosan, elégedett büszkeséggel néz körbe. Kiszúr minket, széles mosollyal nyújtja a kezét, de jó, hogy megismerhet, érezzük jól magunkat, jöjjünk máskor is. Ő az egyik tulajdonos.

Valaki szól, idő van, mindenki összekapja magát, varázsütésre eltűnnek az üres üvegek, koszos poharak, chipses tálak.

A sötét ösvényen többen telefonnal világítanak, mi felkészületlenebbek bátortalanul botladozunk a kiálló gyökerekben.

Legutóbb tűzijáték nézés volt a program, előtte sörözés, jelmezes buli egy hajón a Temzén, most bowlingozás van soron. Itt ez a csapatépítés, úgy hívják: socializing. Utazni kell, olyanok, mint egy iskolás csapat, megy a nevetgélés, trécselés. A népszerű bowlingteremben három pályát foglalnak el, csapatokban játszanak, de az egyéni eredmények alapján is rangsorolnak. Egészséges versenyszellem uralkodik, azt sem gúnyolják ki, aki nem annyira ügyes, és nem azért éri el a legtöbb pontot a cég vezetője, mert ő a főnök.

Vacsora is van, csupa finomság közül lehet választani, elsőre kicsit ijesztőek az árak, de végülis mit számít, ha a cég fizeti.

Későre jár, mire haza indulunk, most nem fizetik a taxit, csak ha a munka miatt kell túlórázni. Akkor lehet rendelni a cég számlájára vacsorát is, fuvart is. A fáradtságtól már alig tudunk figyelni, de "mind the gap", mondjuk tréfálkozva, nehogy aztán szükség legyen az életbiztosításra, amit a cég kötött nekünk.
Sebaj, hamarosan pár nap szabadság jön, meg a két ünnep között sem kell dolgozni, akkor ki lehet pihenni a sok munkát, milyen jó lesz, és a még a fizetés is éppen akkor érkezik, pontosan, mint mindig. Állítólag hamarosan jön a papír a fizetésemelésről, lehet találgatni mennyi lesz, és aztán már csak pár hónap van hátra az éves bónuszig.

Zötyögünk a vonaton, fázósan összehúzzuk magunkon a kabátot, az ablakhoz nyomjuk az orrunkat, a karácsonyi kivilágításokat lessük. Az egyik házat úgy kidekorálták mindenféle világító díszekkel, hogy majd kifolyik tőle a szemünk. Az állomáson az üdvhadsereg rézfúvós zenekara karácsonyi dalokat játszik, dobunk a perselybe egy fontot.
A sétálóutcában szinte tömeg van, pedig a boltok már rég bezártak, Persze, buli-est van, ilyenkor a fiatalok - és a nem annyira fiatalok is - bárokba, pubokba zsúfolódnak, és próbálják megtalálni az igazit, már ha nem fagynak előbb halálra. Mi csak hüledezünk egyik-másik lány ruházatán - "te is láttad, hogy szandálban meg haspólóban van, és nincs rajta kabát?" Rájuk nézve csak még jobban fázunk, meggyorsítjuk lépteinket, már csak néhány méter a kapuig, fordul a kulcs, csattan a hátunk mögött az ajtó.

Megjöttünk.