Nagyon baba

Sokáig nem akartam újabb gyereket. Van egy okos, ügyes, gyönyörű lányom, imádom, és ez nekem épp elég. Nagyon nem akartam másodikat. Aztán volt egy pont, amikor azt hittem "becsúszott", mikor kiderült, hogy mégsem, furcsa mód csalódott voltam.
Akkor elhatároztam, hogy én többet nem ágálok, ha jönni akar, hát jöjjön. Nekem csak ennyi kellett, úgy látszi, valakinek nagyon jó füle van odafent, mert már a következő hónapban kimaradt. És míg eddig minden ilyen jelre ugrottam, és az ideg tépett, most egy vállrándítással elintéztem, biztos csak késik. Éppen karácsony előtt voltunk, nagybevásárlások, hazaút Magyarországra, hát nem érek én erre rá.
Jó kis karácsony volt, mint utóbb kiderült, ebben a formában az utolsó.

Még azután sem izgultam túl a dolgot, hogy másodszorra is késett a vörös hadsereg bevonulása, behúztam egy dátumot, ha addig semmi, tesztelek. Peti bezzeg már teszt nélkül is tudta mi a helyzet, mert a hétvégén Mekis almáspitéért rángattam a kabátujját, mint egy gyerek, ugye kaphatok, annyira szeretnék, pedig én sosem szoktam almáspitét enni.
Ez végül engem is elgondolkodtatott, inkább gyorsan csináltam egy tesztet, és bizony ott a volt a két csík (vagyis plusz, itt ilyen pozitív design van).

Örültünk.

Aztán kicsit megijedtünk. Nem a felelősségtől, hanem Toncsi miatt. Mit fog szólni? Alapvetően nem igazán testvér párti, többször mondta is, hogy nem szeretne, és egy kis kilengéstől eltekintve, mikor a suliban a legjobb barátnőjének kisöccse született, ehhez a véleményéhez tartotta is magát.
Még akkor reggel, ahogy ébredés után behuppant az ágyunkba, szembesítettük a tényekkel. A válasz természetesen igazán "Toncsisra" sikerült: - Tényleg kistesó lesz? Hát jó. Azért még szeretlek.
Egyébként rettenetesen boldog, sokat kérdez, és már nagyon várja a babát, akit majd "megnevelhet". De pelenkázni nem fog, azt azért leszögezte. Igaz, ezt nem is várjuk el tőle.

Büszke nagylány

Persze a babavárás nem csak rózsaszín felhő, és örömködés. Van egy csomó kötelező kör, amit az egészségügyben végig kell járni. Mivel egyszer már végigcsináltam egy terhességet és szülést, így nem voltak nagyjából volt elképzelésem, hogy mire számíthatok. Aztán persze értek meglepetések, dehát ez már hozzátartozik az angliai ügyintézéshez.

Első lépésként meg kell látogatni a háziorvost. Telefonon kértem időpontot - mindenhez időpontot kell kérni, min-den-hez -, a recepciós hölgy kedvesen kérdezgetett, mikor volt az utolsó menstruációm, hogy érzem magam, kaptam időpontot, majd sok boldogságot kívánt a babához.
A megbeszélt időpontban megjelentünk, megint nem kellett órákat várni, már mehettünk is a dokihoz, aki várnyomást és súlyt mért, felvette az alap adatokat (nemzetiség, családi állapot, stb.), megnézte, hogy mikorra várható a baba - Augusztus 22. - majd elmondta, hogy ő ezt a az aktát (digitális, semmi papír), most elküldi a kórháznak, és majd ők fognak hívni.
Tehát vártam a hívást. És vártam, vártam, de mivel az elején nem kapkodtam, a sokadik héten jártam, így kezdtem izgulni, hogy lemaradok a 12. heti ultrahangról, és hát mi van, ha nincs minden rendben.
Kerestem a közelben egy magán klinikát, a neten foglaltunk időpontot, és elmentünk egy Scan-re. Persze, a foglalás után egyből másnap megjött a levél a kórháztól az első ultrahangra, de akkor már mindegy volt. Utólag sem bánom, hogy elmentünk, mert nagyon pozitív élmény volt, és persze hatalmas megnyugvás.

A klinika kb. 10 percre volt tőlünk gyalog, épp időben érkeztünk, egy kicsit várni kellett. Tágas recepción várakoztunk nagy, de kényelmetlen bőrkanapékon, nem is bírtam sokáig, inkább a vitrinbe kiállított bemutató csomagokat nézegettem. Nemsokára bemehettünk, egy nagyon kedves szonográfus nő fogadott, a vizsgáló nagy volt és kényelmes, a csaj pedig olyan lelkes, mintha a lejobb barátnők lennénk. Alapos vizsgálat volt, végig mindent pontosan magyarázott, szerencsére mindent rendben talált, és már nyomtatott képeket is kaptunk. Az első képek.

 

 

Innentől kezdve a kórházba kell járni. A kórház egy hatalmas épületegyüttes, alapvetően felújított, jól felszerelt. Elsőre kicsit nehezen találtuk meg, hogy hova kell menni, de szerencsére mindig akad egy segítőkész nővér, vagy betegszállító, aki iszonyú tempóban loholva vezet végig a labirintusnak tűnő folyósórendszeren, amin ha egyedül vissza kéne találnom, örökké ott bolyonganék.

Kétféle okból kaphatok behívót, az egyik ultrahang, a másik találkozás a midwife-fal. A midwife gyakorlatilag a védőnő és szülésznő keveréke, aki felügyeli a terhességet. Ha nincs semmilyen komoly komplikáció, eltérés, akkor orvost a kismama nem is lát. Én sem találkoztam még orvossal, csak egyszer egy nővérrel, aki "member of team", vagyis talán az orvos asszisztense. Ő tájékoztatott a szülés lehetséges módjairól. Mivel Toncsi császárral született, ezért én kérhetek egyből császárt, de ők inkább azt preferálják, hogy próbáljam meg természetes úton. A harminchatodik hétig kell eldöntenem, hogy mit szeretnék. A midwife-ok kedvesek, vért vesznek a tesztekhez, súlyt és vérnyomást mérnek, töltögetik a "zöld könyvet", amiben minden vizsgálati eredményt vezetnek. Az első találkozón hosszan kikérdezett a teljes egészségügyi előéletünkről, még a csuklótörést is felírták, illetve rákérdeztek egy rakás olyna betegségre, amiket még magyarul sem ismertünk volna, ez azért egy elég hosszú beszélgetés volt, majd két órát rá kellett szánni.
Ultrahangból általában kettő van, egy a 12. hét környékén, egy pedig a 24. hét körül, nekem ehhez jön még plusz kettő, mert a korábbi császár itt kockázati tényező. Azért írom, hogy a megadott dátumok környékén, mert itt nem veszik olyan szigorúan ezeket a határokat, illetve a 12. hét előtt semmit sem csinálnak, hiszen addig bármikor beállhat egy vetélés.
Ez a lazaság kicsit furcsa az otthoni viszonyok után, ahol állandóan ultrahangoztak, és mindig szét kellett tenni a lábamat a dokinál. Ez elsőre kicsit rémisztő is volt, de aztán láttam, hogy milyen alaposak minden vizsgálatkor, hogy ugyanúgy elvégeztek minden szűrést (downt, és toxoplazmózist is kértem), és végülis kellemes, hogy hagyják az embert a maga természetes módján babát várni.

A szonográfus szerint kiköpött James Bond ;) 

 

Egyébként, köszönöm szépen, jól vagyok. Nő a hasam, most már elég látványos az állapotom. Érzem, ahogy rugdos, néha egészen brutál, Toncsi nem volt ennyire mozgékony. Az elején megint megnyertem a hányingert, ami a suliba buszozásnál tudott zűrös lenni. A fáradékonyság folyamatos, ez legutóbb könnyen kezelehető volt napi 12-16 óra alvással, most erre nincs lehetőség. Kezd kényelmetlen lenni az alvás, fel kell kelni pisilni, de legalább nem fulladok, nem görcsölök, nincs semmi komoly problémám.
Most már kicsit izgulok, mert több van már mögöttem, mint előttem. Hogyan fog ez működni, milyen lesz az élet két gyerekkel?

Ez is kiderült :)

Mi a legelső, legfontosabb, amit megteszünk, ha megtudjuk, hogy gyerekünk lesz? Hát persze! Megtervezzük a  babaszobát. :D
Én is terveztem, lányos és fiús verziót is. Íme.

 

És hogy hol fog megvalósulni ez a szoba? Legközelebb azt is megmutatom.