Ez a legnehezebb része. A távkapcsolat rossz. Szerintem ezt nem kell magyaráznom.
Volt, aki bátran fejest ugrott az ismeretlenbe, eladta minden holmiját, hűtőt, tévét, bútort, és majdcsak lesz valahogy alapon felült egy repülőre. Bejött a dolog, és utólag nem bánta meg, de azért voltak necces pillanatok.
Túl a harmadik ikszen, egy gyerekkel (meg három cicával és egy kutyával) mi nem voltunk ilyen bátrak.
A nagy elhatározás megszületése után tehát leültünk és elkezdtünk tervezni. Bújtuk az internetet, elolvastunk mindent, amiben csak szerepelt az a szó, hogy Anglia, kérdeztünk azoktól, akik legalább egyszer már jártak ott. És számoltunk. Aztán újraszámoltunk.
És még így is nagyon kalandos négy hónapon vagyunk túl, sok dologra nem lehet a monitor előtt felkészülni, úgyhogy nekünk is jutottak rázós helyzetek. Főleg Petinek. Toncsinak és nekem alapvetően maradt a nyugis kis életünk.
A megoldás tehát az lett, hogy Peti Londonban, mi Magyarországon, utazgatunk ide-oda a WizzAir-rel - karácsonykor ő jött haza, februárban mi mentünk -, a köztes időkben meg marad a telefon és a skype.
És kell egy lakás.
Azért van abban valami bosszantó, hogy Peti Londonból az angol kártyájával olcsóbban hív, mint itthon mondjuk Budaörsről magyar kártyával. Telefonszámhoz nem nehéz hozzájutni, nagyjából úgy osztogatják minden sarkon a simkártyákat, mint a cukorkát. A Lebara kifejezetten külföldi hívásokra specializálódott, Angliából Magyarországra a hívás díja percenként 1 penny (mai árfolyamon 3,7 huf) vezetékes telefonra, 3 penny mobilra. Sms-ben kaptam akciós ajánlatot, aminek keretében minden Magyarországra indított hívás 1 penny per perc. Hogy miből él meg a cég, nem értem.
Mikor leszünk újra együtt? Ezt ebben a pillanatban mi sem tudjuk. Szándék van, a többin még dolgozni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése