A hétköznapok meg épp olyan hétköznapiak itt is, kell mosni, meg főzni, és vásárolni, szemetet kidobni. Semmi extra.
National History Museum
Azért nem csak élvezkedés van, kötelességek is. Meg ügyek. És azok elintézése.
Kértem időpontot a Job Centre-be NI Number igényléshez. Felkészültem mindenre - 3 hét, egy hónap - , csak arra nem, hogy már három nappal későbbre kapok interjú időpontot. Vissza is hívtam őket, hogy tuti nem értettem e félre valamit, mert hát nekem azt mondták, hogy sokat kell várni. Jól értettem, nem kellett várni. Aztán arra is felkészítettek, hogy lesznek kérdések, de tőlem a kedves idősebb (szerintem indiai) úr a nevemen meg születési dátumomon kívül szinte semmit sem kérdezett. Kicsit úgy éreztem magam, mint az érettséginél, előtte rettenetesen izgultam, utána meg nevettem rajta, hogy milyen pitiáner volt az egész. A Job Centre egyébként is kellemes csalódás volt a magyar bürokrácián edzett lelkemnek. A recepciónál kedvesen fogadtak, adtak papírt, amit ki kellett tölteni - széljegyzet: a papírkupac mellett nagy rakás toll is volt kitéve... -, és csak azért kellett negyed órát várnunk az amúgy zsúfolt és fülledt előtérben, mert tuti ami tuti alapon ennyivel előbb mentünk. 10:05-re volt időpontom, hajszál pontosan ekkor szólítottak is. Szegény srácnak meggyűlt a baja a nevemmel (meg kb. az összes többivel is), elsőre nem is értettem, csak mikor másodszorra helyesen ismételte el (valakí súgott neki oldalról, jó eséllyel egy magyar, volt még pár rajtunk kívül). Egy ügyintézőhöz kísértek, aki kedves volt és közvetlen, kérdezgette, hogy Toncsi mit mond, odaadta neki a pecsétet, hogy nyomdázzon vele, megnézett nekem valamit a Google-ben, válaszolt a kérdéseimre. Öt percre félre kellett ülni, amíg lefénymásolták a személyimet. Egy fiatal arab férfi osztotta ki a lemásolt iratokat, mikor megköszöntük, mindenkinek az anyanyelvén mondta, hogy "Szívesen". Az egész ügyintézés talán 20 percet vett igénybe.
Hyde park
Kiderült, hogy nem egy év múlva, hanem már most be kell íratni Toncsit az iskolába. Bizony suliba. Eléggé meglepődtünk, mert úgy tudtuk, hogy csak öt éves kortól kell, de nem. Persze a hivatalos jelentkezési határidőt már lekéstük (januárban volt), úgyhogy itt még van izgalom faktor.
Addig is gyorsan benyomtuk egy oviba.
Harrods
Egy "jó időben jó helyen" napon, magyar szó ütötte meg a fülemet, és kivételesen nem az elsunnyogás mechanizmusa lépett életbe, hanem az örömmel egymás felé fordulásé. A fiatal anyuka tündéri kislányával - mint hamar kiderült éppen Toncsival egyidős - legalább annyira örült nekünk, mint mi nekik, némi beszélgetés, és telefonszámcsere lett a vége. Szóba került az óvoda kérdés, anyuka javasolta, hogy próbáljuk meg azt, ahova ők is járnak, hátha még felveszik erre a rövid időre. Emailben kerestem meg az ovit (és egy másikat is, onnan azóta sem válaszoltak), ahonnan rövid idő alatt meg is jött a pozitív válasz. Nem untatnék senkit a részletekkel, a lényeg, hogy heti 15 órában ingyenesen látogathatjuk a Mini VIP's Montessori Nursery-t, hétfőn, kedden és szerdán, éppen azokon a napokon, amikor az új barátnője is ott van. A közeli középiskolából járnak át tizenéves lányok besegíteni, az egyikük szintén magyar (bár sajnos a jövő héttől már nem lesz, mert vége a sulinak), úgyhogy a kézzel-lábbal mutogatás elmarad.
Science Museum
Minden nap egy apró küzdelem. Valami kihívás. Tárkonyt találni (a környékbeli boltokban mindenféle fűszer van, de tényleg a legegzotikusabb dolgok is, tárkony, az nincs), normális gumírozású nadrágot venni, felhívni, elintézni, beszoktatni, ismerkedni... Néha haza vágyom. A megszokottba. A panaszkodósba. Aztán történik valami jó - a hentes, aki másodszorra már törzsvevőként köszönt, egy új lámpa, amitől otthonosabb lesz a lakás, megismerünk valakit - , és újra van erő, van lendület, ami továbbvisz a következő napon.
Kensington Palace
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése